Fess- de hogyan kezdj- Neki?

Valószínűleg senki sem arra kíváncsi e bekezdésben, hogyan sétáljon ki a háza előtti sarokra, az első művészellátóba beszerezni minden szükséges eszközt és alapanyagot (bár ez sem elhanyagolható része a folyamatnak).
Ellenben sokkal fontosabb megtalálni azokat a gátakat és félelmeket, ami miatt az alkotás öröme feszültséggé válik, avagy be sem következik.
Légy gyerek!
Minden ember, aki valaha iskolába, óvodába járt, kipróbált már megannyi kreatív technikát. Első mozdulatainkkal együtt megérkezett a firkálás felszabadító képessége, amik hamar jelentést kaptak, megszemélyesültek, de csak később alakultak át valódi alkotásokká.
Nem kell magyarázni- elkezdtünk rajzolni. Csak úgy, kétségek nélkül, előgyakorlás nélkül, szabadon.

Miért is ne tehetnénk ezt újra?
Azért, mert tehetségtelen vagyok, egy vonalat sem vagyok képes egyenesen meghúzni, csak egy pálcikaembert hozok össze… kifogás tengernyi van.

Valóban fontos, hogy törekedjünk minőségi alkotást létrehozni két kezünkkel, ami díszítheti falunkat, polcunkat, és lehetőleg büszkék is legyünk rá, de ne feledkezzünk el az örömről, ami már az első lépéseket végig kíséri, beszippant örvénye legmélyére, majd egy sóhajjal kidob a partra.
Lehet, hogy az érkezés nem lesz a legkellemesebb, talán elsőre nem tetszik a végeredmény, ám már a bátorságunkért érdemes megveregetnünk a vállunkat, hogy még ha nem is vagyunk Hosszú Katinka szintű úszók, de legalább lubickoltunk egyet. (ha szabad ezzel a hasonlattal élnem)
Lelki okok
Nem egyszer hallottam rémtörténeteket általános iskolai rajztanárok “oktató módszereiről”, tisztelet a kivételnek.
Én magam jól jártam, kitüntetett figyelemben részesültem, de még gyerekfejjel is észrevettem, mennyire el vannak hanyagolva azok, akiket nem született tehetségnek kategorizáltak.
Pedig, ha jól a mélyére látunk az eseményeknek, egy tanóra keretein belül mindig is a lépésről lépésre elv a célravezető. Teszem azt, első osztályos tanulótól nem várjuk, hogy penge legyen a Shakespeare összes műveiből. Szintúgy nem várhatjuk, hogy elsőre fessünk egy Da Vincit.
Ellenben megtaníthatunk látni. Figyelni. A színek és fények állandó változásait, a formákat, játékosan, örömmel észrevenni, mennyivel kisebbek azok a távoli lombok ott a hegyen, mint mondjuk a fán, ami alatt állunk.
És ez a fajta játékos tanulás nem csupán a gyerekek sajátja, sosem késő!
Mit tegyél?
Első és legfontosabb, amit megtanultam: ne halogass!
És ehhez fűzök is egy történetet: Unatkoztam tíz évvel ezelőtt azon a délutánon, és nem találtam semmi jó olvasnivalót. Már pedig, egy jó kávé mellé számomra ez elengedhetetlen.
Egyetlen régi, félig teleírt füzetet találtam csupán, amibe firkálgatni kezdtem. A firkákból közben szavak születtek, majd kirajzolódott egy helyszín, érzések, szereplők, és írni kezdtem. Nem volt tervem, se előre kidolgozott cselekményvázlatom, csak a cél, hogy elszórakoztassam magam. Így született az első regényem. Beleszerettem, miközben írtam, és alig vártam a folytatást, írtam a buszon, iskolába menet, hazafelé. És néha meg is ijedtem tőle. Kételkedtem, vagyok-e elég jó ahhoz, hogy jó könyvet írjak.

Az évek során persze még ezerszer átírtam, tökéletesítgettem, de sosem született volna meg, ha hallgatok azokra a kételkedő hangokra a fejemben. Sokakkal találkoztam ezután, akiknek megvolt mindenük egy jó történethez: kidolgozott terv, szereplőkkel, jól átgondolt karakterekkel, mégsem sikerült elindulniuk sehogy.
Mert, ha túl sokat gondolkodsz, az ihlet, és az öröm valahol elvész. Úgyhogy kezdj neki, még ha rosszul is, de csináld!

Technikai rovatunkban hamarosan az eszközökről is többet megtudhattok, többféle festési, rajzolási módhoz. Addig is gyertek el a legközelebbi FessNeki képeink egyikére és sajátítsd el a legalapvetőbb fortélyokat.

 


RELATED POST

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

INSTAGRAM
Megosztom
Please Add Widget from here