Fotóból festmény?

Egy jó fotóhoz is épp olyan jó megfigyelőképesség szükségeltetik, mint egy jó festményhez.
Nem mindegy tehát, ha fényképről szeretnél másolni, hogy milyen is az adott kép. Kaptam már több olyan megrendelést is, ahol a kép már optikailag hibás volt, nem beszélve az élességéről, és a színekről. Ami jó emléknek, nem biztos, hogy jó lesz festményként a falon lógva.
Válassz tehát egy éles képet, jó kompozícióval!
Tájképeknél elengedhetetlen a perspektíva (lásd perspektíva cikk), az egyenesek maradjanak egyenesek, például ne dőljön meg a horizontvonal. A színekkel, napszakkal lehet játszani, illetve az egyszerű formákkal is, de ha még nem vagy gyakorlott festő, jó, ha nagy átalakításokat nem kell végezned.
Portré esetében a perspektíva nem a leglényegesebb, annál inkább az arckifejezés. Példaként, nem hiába nem a telivigyoros festmények lettek a legsikeresebbek az évszázadok során.
Az árnyékokkal is csak finoman, nem érdemes eltorzítani szép vonásokat, vagy épp kiemelni az előnytelenebbeket egy-egy hatásvadász, erőteljes árnyék kedvéért, hacsak nem ez a cél.

         

A legjellemzőbbet keresd!
A legjellemzőbb tekintetet, összevont szemöldököt, testtartást…stb. Ez esetben nyugodtan ki lehet emelni hegeket, sebhelyeket is, ha az az illetőszemélyhez és személyiségéhez hozzátartozik, és nem árt ismerni a személyt, akit festünk, ellenkező esetben könnyen más arc nézhet vissza ránk.
A háttér kiemelt fontossággal bír.
Semmiképp se válaszd hátteredül a nagymama virágmintás tapétáját ( hacsak nem a nagymamát fested épp), legyen inkább egy egyszerűbb drapéria, vagy valamilyen zöld, természet-háttér.
A portréfestés valóban nagyon összetett tudomány, elsősorban haladóknak ajánlom. Persze ennek az ágnak is vannak trükkjei, amit a közeljövő cikkjeiben megtaláltok majd. 
Erős vázlat félsiker
Na de térjünk vissza a tájképünkhöz! Adott a kiválasztott fotónk. Az én esetemben ez egy tokaji szőlőhegy lesz, egy kis csavarral.
                            
Az alapszínek és formák felvázolásához erősen az apró részletek alá kell néznünk. A nagyobb területekből haladjunk a kisebbek felé, így elkerülhetjük, hogy az alapvető arányok eltolódjanak.
Az én esetemben a kettéosztott vászon a legmegfelelőbb (kb. fele-fele arányban). Adok egy barnás alapszínt a földnek, és egy kékeset az égnek.
A vázlat mindig legyen átgondolt, de ne túl kidolgozott! Egyszerre fessük az egész képek, egyre kisebb területek felé haladva, mert ha a vászon csücskén jól megfestjük a szőlőtőkéket, mielőtt még más rész meg sincs alapozva, egyrészt könnyen elfáradhatunk, másrészt nem lesz könnyű ugyanazokat az árnyalatokat és stílust a kép egészén át tartani.
A legapróbb részek lesznek a legélvezetesebbek, ne hagyjuk lankadni az erőnket! Természetesen egy erős vázlat bőven megéri, hogy egy kis pihenés után essünk neki a lényegnek.
Esetemben fontos volt az átfogalmazás.
Nyugodt, nappali légkört kellett teremtenem a festményen, tehát meg kellett válnom a sötét fellegektől. Ezzel együtt minden más is (levelek, föld) kicsit élénkebb, melegebb színeket kapott.
Az átfogalmazás része, hogy egy jó festmény mindig a saját hangulatodat, érzéseidet tükrözze. Ilyen és hasonló apróságokkal elérheted, hogy egy fotóról másolt kép is kicsit egyedivé és sajátoddá válhasson.
A FessNekiben mi is épp ilyen elvek szerint építjük a képeinket. Ha ki akarod próbálni könnyedebb tájképeink egyikét, vagy épp portréinkat, ess neki velünk együtt!

RELATED POST

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

INSTAGRAM
Megosztom
Please Add Widget from here