READING

Fotó vagy festmény? A hiperrealizmus valósága

Fotó vagy festmény? A hiperrealizmus valósága

Pár évtizede létezik, de elárasztotta az internetet és a művészet világát a hiperrealizmus.
Nem ehhez szoktunk. A legtöbbünk számára az impresszionizmus erős hatása miatt a festészet sokkal inkább jól eltalált színes foltokkal ábrázol, és sosem tudnánk összekeverni egy festett képet a valósággal.
Csak döbbenten állunk és figyeljük, hogy lehet festmény, ami fotónak tűnik. Aztán felfedezünk egy-két vonást, ami halványan utal arra, valóban festmény, amit látunk. Egyrészt dicsőítjük a művész tehetséget, és rászánt idejét, másrészt talán elgondolkodunk, mi szükség van napjainkban efféle aprólékosságra, mikor ugyanezt a pillanat törtrésze alatt ma már bármelyik fényképezőgép vagy mobil létrehozza?
Mit akarhat üzenni a művész? Mi a célja?
A válasz sokkal mélyebb és sokrétűbb annál, mintsem “megmutatom a világnak, képes vagyok erre is”, bár minden bizonnyal ez is benne van, méghozzá több is az értelme, mint a legtöbb jól elkapott szelfinek. A festők a legtöbbször nem csupán valósághűen ábrázolják az adott tárgyat vagy személyt, hanem kinagyítják annak részleteit, szinte pórusaira bontják. Így a szemlélő olyan aprólékossággal figyelheti meg a dolgokat, ahogy a valóságban sosem tudná. Tehát a stílus nem csupán végeredményben, de elméleti síkon is szorosan összefonódik a fotográfiával és annak fontosságát hirdeti.
Vissza a múltba!- egy másfajta valóság
Voltak már hasonló próbálkozások a 19. század közepe táján, mikoris megszületett a realizmus, amely előfutára volt az impresszionizmus forradalmának. Az irányzatban fontos volt a részletesség, és a valóság bemutatása, ámde egész más célból: az emberek ki akartak törni korlátaikból, kiszakadni a kapitalista társadalom elnyomásából, ezért a mindennapi élet mozzanatait vitték vászonra, annak minden gondjával, bajával, örömével.
Érdekessége magában a célban is rejlett: ezeket a pillanatokat vélemény, művészi átfogalmazás nélkül, színtiszta, előítéltektől mentes valóságként mutatták be.
  
A mai realizmus teljességgel más, sokszor foglalkozik magával a matériával, és a túlzóan groteszk megvalósítás sem áll távol tőle. A felsorolnivaló végtelen, és a lenti képeket látva egyvalamit biztosan állíthatunk: az emberi tudás határtalan.
Egyik fő képviselője Ron Mueck, aki gigantikus, sokszor ijesztően eleven és torz szobraival lett világhírű
   
Méhes László festőművész akrilfestményei mintha retró fotók lennének
      
Mauro David gyümölcs csendéleteibe legszívesebben beleharapnánk
 
Alyssa Monks párás-fülledt festményei zseniálisak
 
Jason de Graaf üvegcseppjei
Paul Cadden ceruzarajzai elképesztőek
   
Gregory Thielker egyik személyes kedvencem
Ran Ortner hullámait is látnotok kell!
 CJ Hendry festett festékpacája az egyik legszebb paradoxon

  

Ezek után olybá tűnik, főleg a műfaj időigényessége miatt, ez a profik terepe. Mindenesetre a választ megkaptuk, igenis a hiperrealista festészetnek van létjogosultsága, nem is akármennyire, hiszen bárkinek, aki eddig nem érezte magát közel a festészethez/szobrászathoz, kapaszkodót nyújt, hogy ezután mégis elmélyedhessen benne.
Tekintsük hát úgy, hogy az irányzat a technika legmagasabb színvonala, egyben átmenet két művészet, a fotó és a festészet világa közt.

RELATED POST

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

INSTAGRAM
Megosztom
Please Add Widget from here