Mostanában valahogy feledésbe merült, nem hallunk felőle, mintha már senkinek sem lenne szüksége vázlatot készíteni. Pedig ez a természetes, és nagyon fontos összetevője az alkotás folyamatának. Nézzük csak Leonardo Da Vincit, aki egy festményhez megszámlálhatatlan vázlatot, illetve tanulmányt készített, hogy az az egy minden szempontból tökéletes lehessen, az elrendezésen át, a mozdulat helyes ábrázolásától a perspektíváig.
Egyszóval a vázlat a képzeletbeli festményünk jól átgondolt, és megszerkesztett alaprajza.
Csak gondolj bele, ha a rajlapon nem helyezed el megfelelően a tájképed fáit, formáit, könnyen kicsúszhatsz a helyből, és aminek a legfontosabb, központi helyen kéne szerepelnie, a kép szélére kerül. Nem mondom, hogy nem esett meg, hogy valaki kisujjból kirázta vázlat nélkül is a legszuperebb festményeket, de minek kísérletezni, ha a megoldás kéznél van.
A vázlat nem rajz
Ezt fontos tudni, hiszen a legtöbben ezért tartanak ennyire a vázlattól, mert azt rajzolásnak tekintik. A rajzot meg persze, mint afféle mumust, igyekszünk messze elkerülni. A vázlat valójában a rajznak is olyannyira alapja, mint a festészetnek.
Íme a példa, miben is különbözik olyannyira a kettő.
Látható, hogy ahhoz, hogy a formákat feldobáljuk a vászonra, nem kell mesteri rajztudás, csupán keresgélő vonalak. Tudnunk kell, mekkora legyen az alakzatunk a rajzlapon, a rácsok közti térközök stb. Persze ez tájképpel, portréval is teljességgel ugyanaz a történet. A rajz ennek sokkal kidolgozottabb verziója, továbbfejlesztett változata, amin már az fény-árnyék is megjelenik.
Nézzétek csak, hogy vázlatozták a legnagyobbak még el nem készült műveiket:
Nincs hozzászólás