Exkluzív interjú – A FessNeki titok

FessNeki exkluzív
Itt az ideje, hogy megismerkedjetek a Sávai lányokkal, Anikóval és Ritával, akik azáltal, hogy létrehozták a FessNeki-t, lehetőséget adtak minden korosztály számára, hogy szabadon kreatívkodjanak. Jelmondatuk: Ess neki festeni!
Merthogy festeni mindenki tud.
Ezzel sokak vitatkoznának, amíg el nem jönnek egy festésre, sőt, a legtöbben jobban izgulnak, mint maga az instruktor, akiknek sokak elé kell kiállnia. Generációk vágynak alkotni, mégsem mernek. Erre a problémára adott a FessNeki örömteli és bölcs megoldást.
A mechanizmus minden esetben adott: egy kis rajzolàst a festés követi. Az élmény nagyjából három órát tesz ki, mert egy átlagos felnőtt ember számára épp ennyi élvezhető. 4-5 órás festegetésnél az öröm könnyen nyűggé válhat.
A legfontosabb, hogy az alkotás szórakozás legyen. Ki így, ki úgy kapcsol ki legjobban, teret adnak a társaságban szórakozni vágyóknak, és azoknak is, akik inkább magukba mélyednének relaxáció gyanánt.
Rengeteg kérdést kaptunk mi is, és a Sávai nővérek is egy-egy festés előtt vagy azt követően. Mi most a legérdekesebbekből csemegézünk.
– Melyik a kedvenc festményetek a FessNeki tárházából? Miért?
Kicsit mindig változik. A klasszikusok közelebb állnak a szívünkhöz, azt mondanám Monet és Van Gogh. Örök kedvenc a Csillagos éj, de nagyon sok új kép tud megfogni, lenyűgözni minket. Így aztán a néhány fix klasszikuson kívül mindig a legújabb a kedvencünk, épp most a gyönyörű Sisley képünk.
– A képeket ti választjátok ki? Ki találja ki a festés lépéseit?
A képeket alapvetően mi ketten választjuk ki, de instruktoraink és vendégeink is sok ajánlást tesznek. Van olyan festmény amiről egyből tudjuk, hogy nagyon jól fog illeszkedni a FessNeki profilba, és van olyan, amikor kockáztatunk és rengeteget készülünk, hogy sikerüljön képet a lehető legjobban előkészíteni. A festményeket az instruktorok bontják le lépésről lépésre, majd általában mi vagyunk az első tesztalanyok. Én mindig azt mondom, hogyha nekem megy akkor bárkinek menni fog. 
– Mi alapján választotok megfelelő instruktort?
Az alapkövetelményeken kívül (nagyon jól tudjon festeni az illető) elengedhetetlenül fontos az empátia, kedvesség. De emellett mindig olyasvalakit keresünk, akiben van valami plusz, valami megfoghatatlanul különleges. A szakmaiság elképesztően fontos, mert az egész FessNeki akkor tud hiteles lenni, ha olyasvalaki adja át az információt, akinek nagyon biztos háttértudása van. Nagy csapatunk van, egytől egyig nagyon különböző és különleges karakterekkel. 
 
– Van valamilyen művészeti előképzettségetek?
Művészeti előképzettségünk és hátterünk nincsen. Érdeklődésünk és vonzalmunk a művészetek, de leginkább a festészet iránt mindig is volt, de teljesen laikus szinten. Ezt azért tartjuk jónak, mert az instruktorok mellett, akik hozzák a szakmai hátteret, mi vendégként is tudjuk nézni a képeket, az élményt. Egy vezérfonalunk van, amióta immáron három éve létrehoztuk a FessNekit, hogy sikerüljön olyan helyet létrehozni, és azt fenntartani, ahova mi is szívesen járnánk. 
– Melyik volt a legviccesebb, vagy legjobb élményetek ez alatt a majd három év alatt?
A legjobb élmény mindig azt látni, amikor a vendégek elhagyják a gátlásokat, az iskolában kialakult frusztrációkat, és tudnak a saját alkotási képességükre egészen máshogy nézni, mint korábban. Büszkék vagyunk arra, hogy nagyon sokan elkezdtek festeni, illetve mernek alkotni. A hitvallásunk az, hogy alkotni nem privilégium. Nem kell szuper tehetségnek születni ahhoz, hogy az alkotásba elmerülve létrehozzunk újat, szépet, egyedit, és eközben kizárjuk a külvilágot, a mindennapi problémákat. 
– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve, tartogattok a vendégek számára valamilyen meglepetést?
Rengeteg új ötletünk van mindig, nem is győzzük őket megvalósítani. Az ősz nagy újdonsága a szülő, gyerek festés lesz. Itt egy közös alkotási folyamat koncepcióját Szoboszlai Lili instruktorunk dolgozta ki, amelyet hamarosan tesztüzembe is helyezünk, az alábbi linken lehet a nyereményjátékban részt venni, reményeink szerint októberben már élesben is beindul a családi alkotási folyamat, mi már alig várjuk!

FessNeki Nyereményjáték – családi alkotás!Szeretnél egy fantasztikus közös programon részt venni csemetéddel (8 és 12 …

Posted by FessNeki on Dienstag, 19. September 2017

Ha van kedvetek szemezgetni az alkotások közül, a FessNeki honlapján megtehetitek. Ha pedig kíváncsiak lennétek, hogyan is alakultak eddigi festéseink, valóban mindenki képes-e festeni, csak klikkeljetek IDE, a képek magukért beszélnek! 😉

 

 


RELATED POST

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

INSTAGRAM
Megosztom
Please Add Widget from here