Újjászületés

Szépséges katasztrófa
Mindannyiunk életében történnek borzalmak, amiket lehetetlennek tűnik megemészteni, feldolgozni. Csalódunk, összetörünk, mélyre zuhanunk, majd újra talpra állunk. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy jóra használjuk a fájdalmat. Tanulásra, gyógyításra, emlékre és alkotásra.
Manabu Ikeda 2013-ban egy tus és némi tinta segítségével hosszan tartó munkába kezdett, hogy a természet erejéből és több ezer végzetes katasztrófa pillanataiból emléket kovácsoljon. Japánt az utóbbi években olyan sok megrázó szörnyűség érte, mint a Tōhoku földrengés és az azt követő szökőár, mégis újjá épült a romjaiból. A teljes kép egy hatalmas fát ábrázol, amely kitör a borzalmak tömkelegéből, mintegy elfoglalva a hatalmas vásznat. Ám ha jobban megfigyeljük, minden gyökéren és ágon valami apró emlék ül hihetetlen részletes kidolgozottsággal.
A gigantikus alkotás címe Reborn, azaz Újjászületés, mely több mint 10 lábnyi magas és széles, és elkészítése 3 és fél évig tartott.
Íme a teljes mű:
Közelebbről pedig:
 

Vegyünk példát a csodálatos fáról, álljunk fel és lépjünk tovább, még akkor is, ha a világ összedőlni látszik. Sok erőt és a legszebb áprilist kívánom nektek!

RELATED POST

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

INSTAGRAM
Megosztom
Please Add Widget from here